Az éjszakai látás és a forgalombiztonság javítására, a Hella, ADILIS (Advanced Infrared Lighting System) korszerű infravörös világítórendszer néven, infravörös éjjellátó rendszert fejlesztett ki, amely a jövőben, lényegesen javítja az utak forgalombiztonságát. Az úton lévő akadály ugyanis már 150 méteres távolságból felismerhető és megfelelő kijelzőn jeleníthető meg. Maga az ADILIS, nagy felbontású CMOS-kamerából, infravörös sugárforrásból, és a műszerfali kijelzőből áll. A rendszer bevezetése 2007-ben várható.
A halálos balesetek 40%-a éjszaka következik be, jóllehet, a napi forgalomnak alig egyötöde esik erre az időszakra. Az optimális látáshoz az lenne a legegyszerűbb, ha állandó távolsági világítással közlekedhetnénk. Ez azonban az európai sűrű forgalom alig 5%-ában jöhet szóba, a forgalmi résztvevők elvakítása miatt. A jövő a Hella VARILIS-hoz hasonló intelligens fényszóró rendszerei, a dinamikus fényelosztást a különböző forgalmi és környezeti helyzethez igazítják. Az ADILIS olyan kiegészítő asszisztens rendszer, amely infravörös sugárzóval, a jármű előtt 150 méterig, az emberi szem számára láthatatlan területet világít meg. Az ottlévő objektumokról visszaverődő infrasugárzásról kamera alkot, a vezetői kijelző számára szürke árnyalatú képet.

